A XIII. században épített templom, eredeti rendeltetését levetkőzve, a város egyik legfelkapottabb klubja. Közismert nevén, az Utolsó Szentély.
Nappal csupán egy elhagyatott, öreg templomnak tűnik, melynek nyúlánk tornyai a túlvilági hatalom híveiként törnek az ég felé. Hatalmas rózsaablakai fénytelenek, az épület némaságba burkolózik, kihalt képet fest magáról a nap folyamán. Akár egy alvó óriás. Több évszázados, szürke köveinek mindegyike tudna mit mesélni. A templom sötéten magaslik a többi modern épület közt, mintha csak elfeledett történelmi emlékeket, titkokat őrizne a rideg falak közt kóborló ősi szellemekkel. De ez csupán képmutatás…
Amint a nap utolsó sugarai is horizont alá buknak, a halottnak hitt épület szinte új életre ébred az éjszakában. A rózsaablakok felizzanak, és vörös fény szivárog az üvegeken át az éjszakába. Árnyak kúsznak elő és táncra kelnek a hold fénye alatt, a templom kapuja előtti kis takaros kertben, a szórakozni vágyó fiatalok alakjai közt.
Az embernek az az érzése, hogy a hisztorikus emelvény nevén szólítja, és suttogó hangon hívogatja magához. A templom titokzatos kisugárzása egyszerre vonz és borzongat.
De amint a gigantikus kétszárnyú tölgyfaajtó résnyire nyílik, zene zúdul szembe az éjszakával, eloszlatva minden bizalmatlanságot és nyomasztó hangulatot, melyet a templom ódon falai szülnek. Odabent zajlik az élet és nyoma sincs a gerincet roppantó szürke erkölcsi szigornak, melyet évszázadokkal ezelőtt ez a templom képviselt az őslakosok számára.
Az előhelyiséget elhagyva, belépve a templom végtelennek tűnő téregyüttesébe, az ember szinte beleszédül a látványba, ha tekintetét a távolinak tűnő, boltívesen kazettázott mennyezetre emeli.
Az ősi falak mentén az ablakok alatt boxok vannak kialakítva vörös színű, bőr ülőgarnitúrákkal és kerek, sötétbarna asztalokkal.
A bejárattól balra nyújtózik el a bárpult, ami mögül egyenes rálátás nyílik a roppant tágas táncparkettre, minek padlóját alulról megvilágított, fehér színű üvegcsempékkel rakták ki, de a közepére piros csempékből formáltak egy hatalmas keresztet, mely izzón vöröslik a táncoló talpak alatt.
A bejárattal szemközt, a templom termének másik végén kapott helyet egy félköralakú színpad, melyen minden péntek és szombat este válogatott bandák zúzzák könnyesre a hangszereiket. Az üres színpadot bordó, bársony függöny takarja el, ha épp nincs műsor terítéken.
A bárpult mellett nehéz, bíborszín bársonylepel rejt maga mögött egy boltíves tölgyfaajtót, mely mögött kovácsoltvas csigalépcső tekereg az egyik toronyba és a tágas manzárdba, ami irodaként is szolgál részben. A padláslakásból a kerek rózsaablakon keresztül csodálatos panoráma nyílik a környékre.
Míg a sötét falak félhomályában gótikus rock, dark techno, gregorián dalok dübörögnek, addig odakint néha-néha éles hollókárogás hasít bele az éjszaka zúgásába a templom ódon tornyai felől…
Kezdőlap 
Tárgy: Az Utolsó Szentély 
Szomb. Feb. 20, 2010 2:49 pm