Bármerre jár az ember a gyártelepen, nem süt rá a nap, szó szerint se. Az ablaktalan tűzfalak többségéről már hiányzik a vakolat, ami az egykori gazdagságot hirdette, de ezek az idők már évtizedekkel ezelőtt is a múlt homályába vesztek. Az égbe nyúló kémények folyamatos fekete füstje, a lemenő nap vöröses, sárgás fényben, s szürkeségben úsztatja a környéket délben.
A tömör beton és téglarengeteg közt csak a raktáraknál akad néhány zöld folt, az is csak az omladozó falak közt elfeledett, rothadásnak indult hordókból szivárgó vegyszerek fluoreszkáló, sejtelmes fénye. Máskor a környék a sivár szürke és a holt fekete árnyaltokban pompázik. A környék a tizenéves bandák játszótere, és buheráló hajléktalanok szerény otthona.
Pár jobb állapotú raktár is akad azért elvétve, ahol látogatást tesz a rendőrség néha, ha a tulajdonos késik a szokásos jutalékkal, hogy a tárolt illegális anyagokból fizessék meg a késedelmi kamatot.